k-monitor

Sokan vagyunk, akik szerint az információ akkor a legjobb, ha szabad. Egészen pontosan az egyik legpozitívabb tulajdonsága, hogy amennyiben elérhető, a világ is élhetőbbé és ideális esetben érthetőbbé válik általa. Az információszabadság előnyeiről és hátrányairól, jogi vonatkozásairól és nemzetközi trendjeiről már többen, több szemszögből és több fórumon írtunk, sőt, fogunk is még írni.

Most azonban kicsit könnyedebb vizekre evezünk és bebizonyítjuk, hogy az információnak nemcsak szabadság-faktora, de igen fontos esztétikai értéke is van. Az információ ugyanis gyönyörű is lehet, sőt, minél gyönyörűbb, annál hasznosabb. Hiszen az a számtalan adat – költségvetési szám, közbeszerzési információ vagy pályázati tranzakció –, amelyet mi és más civil szervezetek több-kevesebb sikerrel próbálunk kiimádkozni a hatalom lenyűgözően titokmániás gyakorlóiból, nagy mennyiségben mind végtelenül unalmasnak és átláthatatlannak bizonyul. Sőt, sok esetben még átláthatatlanabbnak, mint amikor még éber hivatalnokok őrködtek felette.

David McCandless, a The Guardian újságírója és szabadúszó dizájner (és persze sok más infografikus) lenyűgözően egyszerű példákon át mutatja be nekünk, hogy megfelelő módon feldolgozva és ötletesen megrajzolva az információ bizony minimum gyönyörű, de ami még ennél is fontosabb, végtelenül hasznos és átlátható lehet. Átlátható nem csak jogi, de fizikai értelemben is. Hiszen elég csak egy pillantást vetni a nagyobb metropoliszok tengeri „kitettségét", a változatos bódítószerek népszerűségét, vagy – egy testhezállóbb példával élve – a különböző gigantikus kiadásokat egymás mellett ábrázoló infografikai megoldásokra, hogy azonnal megértsük, mire is jók valójában a számok és adatok, illetve mire használható az információ okosan értelmezett szabadsága. Számunkra már világos: még egy végtelenül (vagy szemtelenül) egyszerű információ-ábrázolási megoldás is csodákra képes, sőt, sok esetben feltehetőleg épp az egyszerűségben rejlik a megoldás kulcsa.

A K-Monitor legújabb projektjében a magyar gazdasági és politikai elit összefonódásait próbálja feltérképezni nyilvános adatok és információk alapján. A kapcsolati háló és a közbeszerzési adatbázis esetében a cél, hogy minél jobb infografikiai megoldásokat találjunk, és egy olyan honlapot hozzunk létre, ami nem csak a kutatók és oknyomozó újságírók, de a mezei felhasználók számára is érthetővé, értelmezhetővé és élvezetessé teszi azt a sok-sok adatot, amivel dolgozunk. Az új adatbázis a tervek szerint nyár vége felé készül el, addig is igyekszünk majd minél gyakrabban hírt adni a projektről.

Keserű Júlia

A Büntetlenség vége címmel rendezett konferenciát a TI Magyarország múlt héten. A vita a nyomozó hatóságok, törvényalkotók, bírák és kriminológusok részvételével folyt a jelenlegi jogszabályok hatékonyságáról a korrupció visszaszorítása érdekében.

A jelenlevők többsége szerint a törvényi keretek megfelelőek. Az azokat betartató személyi állomány létszáma és sokszor hiányos tárgyi tudása miatt azonban gyakran nehézkes a látens korrupció feltárása. A Legfőbb Ügyészség és az ORFK képviselői is a nyomozásban eljárók képzettségének gyakran alacsony szintjét és az élettapasztalat hiányát kifogásolták. Az ügyészek egyike példaként említett egy akciót, amelynek során a rendőrség értesítést küldött a gyanúsítottnak arról, hogy ki fognak menni és lefoglalják a bizonyítékait, ahelyett, hogy a büntetőeljárási törvénynek megfelelően meglepetésszerűen kimentek volna és lefoglalták volna a szükséges tárgyakat. Diós Erzsébet bírónő – többek között az Agrobank-, a Tocsik- vagy a Postabank-per bírája – a korrupció ellen fellépők esetében a komplexebb szemléletmódot erőltetné. Erre volt az elmúlt időszak egy sikeres próbálkozása a Magyar Bíróképző Akadémia, aminek keretei közt közös képzést tartottak bíróknak és rendőröknek a korrupciós bűncselekményekről.

Valamennyi résztvevő egyetértett abban, hogy a jó törvények mellett szemléletváltásra is szükség lenne. Vig Dávid kriminológus elmondta, a felmérések azt mutatják, hogy a büntetési tételek megemelésének általánosságban nincs visszatartó hatása a bűncselekmények elkövetése terén, a leendő bűnelkövetők sokkal inkább félnek a bűncselekmény napvilágra kerülésétől. Erre jó példa a lobbi törvény, amely megfelelő törvényi kereteket biztosított bizonyos visszásságok szankcionálására, de nem volt erő a jogszabály betartatására. Ligeti Miklós, a Belügyminisztérium osztályvezetője szerint a hatályos törvények nem tudják elősegíteni a látens bűncselekmények láthatóbbá tételét, a kriminális megközelítés önmagában pedig nem alkalmas a visszaélések megszüntetésére. Meglátása szerint túl sok hivatal működik ma Magyarországon, viszonylag alacsony hatékonysággal. A kormányzat felvetése, miszerint a közérdek ellen elkövetett gazdasági bűncselekmények átkerülnének az ügyészséghez, megoldás lehet a helyzetre. Tény ugyanakkor, hogy a mostani 55 főből álló ügyészi stáb éppen negyede annak, mint amekkorával hatékonyan fel lehet lépni a hazai körülmények közt érzékelhető korrupció visszaszorítására. Emellett nagyon fontos lenne belső ellenőrzési mechanizmusok meghonosítása a munkahelyeken.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az új Büntetőtörvénykönyv (BTK) kodifikálásáért felelős főosztályvezetője elmondta, hogy a készülő BTK-ban nem tervezik, hogy szigorítsák a korrupcióval kapcsolatos bűncselekmények büntetési tételeit. Ugyanakkor az Európa Tanács Korrupcióellenes államok csoportja (GRECO) ajánlásainak csak részben felel meg a mostani elévülési szabályozás, nyárra tervezik a harmonizációt. Az ORFK képviselői is ultima rationak szeretnék tekinteni a kriminális megközelítést. A szemléletváltás elősegítése érdekében megkeresték az Oktatási Minisztériumot, hogy a rendőrség szakmai iránymutatása mellett a közoktatásban foglalkozzanak a korrupció káros hatásaival. A Minisztérium azonban lesöpörte az ötletet pénzhiányra és szervezeti akadályokra hivatkozva.

A látens korrupció nyilvánosságra kerülését az ORFK abban látja, hogy a visszaélést tapasztalót érdekeltté kell tenni jogtalan magatartás felfedésében – megoldás lehetett volna erre a Tisztességes eljárás védelméről szóló törvény, amely tartalmazza ugyan az anyagi jutalmazás kitételét, az azt finanszírozó Közéredekvédelmi Hivatal azonban nem állt fel.[1]

A bizonyítás nehézségei kapcsán a rendőrök és az ügyészek elmondták, általános jelenség, hogy a korrupt magatartás csak egy másik bűncselekmény feltárása során bukik ki. A hűtlen kezelés, mint a közösség kárára elkövetett bűncselekmény sokszor megfoghatatlan, mert relatív. Szikszay Tibor és Kovács Attila ügyészek szerint például egy önkormányzati ingatlan eladásakor gyakran vannak olyan tényezők, amelyek kölcsönhatásának kimenetele kiszámíthatatlan a döntés meghozatalának pillanatában. Utólag visszatekintve mégis látszólag evidens, hogy rossz döntés született.

Emellett az ellenőrző szervek sem mondhatók hatékonynak a korrupció feltárása terén. Ugyanis vagy nem tesznek feljelentést, és ilyenkor az ügyészségnek a rendszeresen megküldött több száz oldalas jelentésekből nincs kapacitása kihámozni a bűncselekmények gyanúját, így eleve neki sem kezd; vagy ha mégis történik pár soros feljelentés, gyakran kiderül, hogy a bűncselekmény nem bizonyítható. Így, amint a statisztikák is mutatják, a legkönnyebben felgöngyölíthető piti visszaéléseket tárják csak fel a nyomozóhatóságok.

Az egybegyűltek egytől-egyig egyetértettek abban, hogy szemléletváltás, illetve nagyobb és jobban képzett apparátus nélkül a korrupció ellenes fellépés csak szélmalomharc lehet.

Komoróczki Tünde

[1] A 2009. évi CLXIII. törvény a tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról a tisztességes eljárást, illetve annak megszegésének fogalmát, az eljárás vizsgálatának szabályait, és a lehetséges szankciókat határozza meg. A törvény lefektette a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal vizsgálati jogkörét és amellett, hogy bevezette a bejelentő védelmét, előírta az illető díjazását is. A törvény csak abban az eseten biztosítja a jutalmat a korrupciót jelentőknek, ha az eljárás eredménnyel zárul, míg rosszhiszeműség esetén a Hivatal bírságot is kiszabhat ki a bejelentőre. A „sípot megfújó” védelmének egyik eszköze a bejelentő adatainak titokban tartása, a jogi tanácsadás és – amennyiben csökket volna a közösség érdekében tett magatartása miatt a jövedelme – anyagi támogatásban is részesült volna. A Hivatalt felállító Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról szóló T/11025. számú törvényjavaslatot azonban megvétózta a Köztársasági elnök, az Országgyűlés pedig nem tárgyalta már a májusi utolsó ülésszakon, így nem lépett életbe ez utóbbi törvény.

Bővebben lásd: http://kmonitor.hu/eszkoztar/whistleblowing/whistleblowing

Az adatvédelem világnapja alkalmából kétnapos konferenciát rendezett Jóri András adatvédelmi biztos Budapesten. A rendezvényen a hazai és régiós szakértők, ombudsmanok mellett részt vett a Facebook és a Google képviselője is. A meghívott előadók egybehangzó konklúziója, hogy az adatvédelmi szabályozás egyelőre nem tudja felvenni a versenyt a súlyos visszaélésekre lehetőséget adó technikai fejlődéssel.

A közösségi oldalak képviselői szerint az adataikat féltők számára nincs ok aggodalomra, hiszen noha ami egyszer felkerült az Internetre, az onnan többé nem távolítható el, a törölni kívánt információk jó eséllyel még sem jutnak illetéktelen kezekbe a megfelelő adatvédő mechanizmusoknak köszönhetően. Persze biztosíték semmire nincs, de a virtuális jófiúk komoly harcot vívnak a rossz oldallal. Jó példa erre, hogy a tuniszi kormány még a Facebook-on szervezkedő forradalmárok adatlapjának hackelésével is megpróbálkozott, de a közösségi háló rendszergazdái sikeresen visszaverték a támadást.

Az adatvédelmi szakemberek leginkább azt tartják problematikusnak, hogy a - javarészt kiskorú - felhasználók meglehetősen alul-informáltak a világhálón közzétett személyes adataik sorsát és felhasználási módját illetően. Ennél fogva számos visszaélés történik, amit utólag már nagyon nehéz orvosolni. Jóri András szerint az sem szerencsés, hogy az EU adatvédelmi irányelve több mint 10 éve született, és nem lehet tudni, hogy a 2011-re tervezett, a kérdéssel foglalkozó dokumentum milyen jogi formában ölt testet, egyáltalán testet ölt-e még idén.

Az Egyesült Államokban az állami szervek szinte mindegyikében találunk a személyes adatok kezelésére kinevezett vezetőt, a jogszabályok pedig előírják, hogy a hatóságok kötelesek kiadni azokat az általuk kezelt dokumentumokat, amelyek az adatkérőről bármilyen információt tartalmaznak. Ami régiónkat illeti, Ukrajnában 2011. január 1-én állt fel az illetékes ombudsmani hivatal, s a több éves szlovén, illetve a fiatal horvát és az albán intézmények is meglehetősen jól működnek.

Komoróczki Tünde

Az Európai Parlament képviselői a következő hetekben szavaznak arról a jogszabályi változásról, ami jelentősen korlátozná az Uniós dokumentumok nyilvánosságát. Az EU átláthatóságának megteremtését célzó 1049/2001-es rendelet tervezett módosítása igen erősen korlátozni fogja az információ szabadságát és a közvélemény jogát az Unió működésének megismerését illetően.

Éppen ezért az Access Info Europe, a ClientEarth és a Greenpeace közös levelet írt a képviselőknek, amelyhez számos más európai és Európán kívüli civil szervezet csatlakozott – köztük a K-Monitor, a TASZ és a Transparency International Magyarország is. A levélben az információ szabadságáért és az Unió átláthatóságáért aggódó civilek arra kérik a képviselőket, hogy szavazzanak a tervezet ellen.

A civilek szerint a szabályozásnak valamennyi EU szervre, irodára és képviseletre ki kell terjednie, és a rendeletben fenn kell tartani a jelenlegi – szélesebb – meghatározást, amely alapján például az adatbázisok is nyilvános dokumentumoknak számítanak. A civil szervezetek azt is kérik, hogy az adatigénylésre adott válasz jelenlegi 15 napos határidejét ne módosítsák 30 napra, illetve a képviselők hozzák összhangba a rendelkezést az Európai Unió Bíróságának vonatkozó, átláthatósággal kapcsolatos döntéseivel.

Akit érdekelt, az a Global Voices nevű globális blogportálon, a YouTube-on, a Twitteren vagy a Facebookon (és persze a sajtóban) tavaly december óta folyamatosan nyomon követhette azokat a drámai eseményeket, amelyek nyomán aztán a múlt pénteken – csaknem negyed századon át tartó uralkodásának nem igazán saját elhatározásból véget vetve – elmenekült hazájából Bin Ali, tunéziai elnök. Felesége, a Le Monde titkosszolgálati forrásokra hivatkozó, Tuniszban cáfolt híre szerint előbb még betért a jegybank központi fiókjába, hogy magához vegyen egy kis útravalót: 1,5 tonna aranyat, tömbökben, 45 millió euró becsült értékben, majd egy Dubaiba tartó géppel ugyancsak kereket oldott.

Zine el-Abidine Ben Ali 1987. november 7. óta irányította az észak-afrikai ország ügyeit (miniszterelnökként ezen a napon ragadta magához a hatalmat békés puccsal, miután tiszte ellátására alkalmatlannak deklarálta Habib Bourguibát, a francia gyarmati uralom alól 1957-ben felszabadult Tunézia első elnökét.) Azóta öt alkalommal nyerte meg, általában jóval 90 százalék fölötti eredménnyel az amúgy nem feltétlenül tiszta elnökválasztásokat. Kormányzása alatt az észak-afrikai országot eluralta a nepotizmus és a korrupció, az elnök felesége kormányzati tisztségek tömkelegét juttatta rokonok, barátok kezére. Állami megrendeléseket –az elnök környezetéhez tartozó- közvetítőkön keresztül lehetett elnyerni, a pénzek külföldi magánszámlákat gyarapítottak. Az elnöki család tagjai ezenkívül nyakló nélkül vettek fel hiteleket, amiket aztán nem fizetik vissza.

A Transparency International egyik korábbi éves jelentése, illetve amerikai követségi információk szerint a korrupciós helyzet évről évre súlyosabb az országban. Az elnöki család, legyen szó ingatlanokról, pénzről, yachtokról, mindenre ráteszi a kezét, de a család sötét ügyein kívül a hétköznapi korrupció is rohasztja a hivatalokat, hatóságokat. A beszámoló szerint a burjánzó korrupció, és a család önkényétől való félelem elriasztja a befektetőket, és ez csak tovább mélyíti a tunéziai gazdaság válságát.

Sokan – köztük például a The Atlantic – az „első Twitter-forradalomként” aposztrofálják az Ben Ali kiebrudalását, annak nyomán, hogy a több mint egy hónappal ezelőtt kezdődött  zavargásokról a legtöbb hír- és főleg képanyag sokáig az egyébként gyakran cenzúrázott tunéziai internetes csatornákon terjedtek: a Global Voices, a Youtube és a Twitter oldalain. Mások arról cikkeznek, hogy egyenesen a WikiLeaks által közzétett egyik titkos amerikai diplomáciai irat lehetett a szikra, amely lángra lobbantotta a máris a szomszédos országokra való átterjedéssel fenyegető tunéziai forradalom lángját. A szigorúan központi kézben tartott állami média agyonhallgatta, egy – tettéért letartóztatott, időközben állítólag épségben kiszabadult – helyi blogger viszont annál szaftosabban tálalta a WikiLeaks által megszerzett iratot, amelyben amerikai diplomaták Ben Ali és családjával kapcsolatos aggályaiknak adtak hangot.

Az elnök két unokaöccse, Imed és Moaz például ellopták Bruno Roger francia üzletember yachtját, majd apró kozmetikázás után használtba is vették. Roger francia kapcsolatain keresztül kisebb diplomáciai botrányt robbantott ki, így végül a visszakapta hajóját. Az ügyben az Interpol is nyomozni kezdett, nemzetközi nyomás hatására Tuniszban bíróság elé állították a két testvért, de az eljárás úgy tűnik, elsikkadt.

A diplomáciai feljegyzések szerint az egész banki hitelezés is a kapcsolatokra épül, üzleti tervek, fedezetek alig számítanak, megfelelő ismerettség azonban mindent megold. Jól mutatja ezt a nemfizető hitelek aránya, amely 2008-ban elérte a 19%-ot.

A kormány természetesen minden eszközt bevetett, hogy megakadályozza a diplomáciai táviratok nyilvános terjesztését a neten, egy online aktivistákból álló csoport viszont a cenzorok ellen indított kibertámadást.

A Global Voices alapítója szerint külön-külön egyik – technológiai, gazdasági vagy más –  tényező sem emelhető ki a nagyszabású politikai változásokkal kecsegtető történések lavinájának elindítójaként: a tunéziai emberek azért vonultak az utcákra, mert évtizedek frusztrációja gyülemlett fel bennük, nem pedig egy WikiLeaks-távirat, egy internetes támadás vagy egy Facebook-oldal frissitése okán.

Az azonban kétségtelen, hogy az internet, illetve a közösségi oldalak nyújtotta lehetőségek katalizátorként szolgáltak a felkelés kiszélesedése során. Ezenkívül az is jól látható, hogy a nyilvánosság és az átláthatóság az internet korszakában hatékonyan aligha korlátozható. A titkaikat féltő vezetők egyre inkább csak szaladgálni fognak az éterben keringő adataik után, vagy mint Tunéziában láttuk, a jogakiért kiálló állampolgárok elől.

Léderer Sándor